Nincs telitalálatos a hatos lottón
A 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 1, 4, 18, 26, 33, 36. 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 444 720; a 4 találatos szelvényekre 7950; a 3 találatos szelvényekre 1740 forintot fizetnek.
Blogolj!

Sümeg püspöki palota

Jövő nyárra fejeződnek be a sümegi püspöki palota felújítási munkálatai, a beruházás keretében többek között rendezvények befogadására is alkalmassá teszik a kastélyt.

Tuzson Bence Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkár a beruházás alapkőletétele során kiemelte, hogy a Nemzeti Kastély – és Várprogram keretében megvalósuló fejlesztések azt a célt szolgálják, hogy élettel teljenek meg a történelmi épületek falai. Az államtitkár úgy gondolja, hogy ezeknek az épületeknek a felújítása a jövő miatt is fontos, mivel ezek lehetnek a magyarság jelképei. A program keretében 20 kastély és 19 vár kerül felújításra a jövőben.

Az ünnepségen felszólaló Virág Zsolt művészettörténész elmondta, hogy a sümegi palotában mintegy 1500 négyzetméternyi belső területet újítanak fel és tesznek kiállítások,családi programok lebonyolítására alkalmas területté. Megújítják a fogadótermeket, valamint két állandó kiállítás is megnyílik majd a palotában.

Végh László polgármester azt várja, hogy a beruházásokkal Sümeg egy idegenforgalmi fellegvárrá válik a régióban.

 



https://hatizsak.blogstar.hu/./pages/hatizsak/contents/blog/55328/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?